ASA-CONSOLIS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NKC
 
Plüssállatok beteg gyerekeknek
 
Február 27-én és 28-án Győrben, a Magvassy Sportcsarnokban rendezik a Magyar Kupa négyes döntőjét, ahol a finálé előtt jótékonysági akcióra kérik a kilátogatókat.
 

Arra biztatjuk a sportbarátokat, hogy a vasárnap 16 órakor kezdődő döntőre vigyenek magukkal egy-egy plüssállatot, amelyet a finálé kezdő sípszava előtt a küzdőtérre dobhatnak. A játékokat a Megyei Kórház Gyermekosztályának ajánlják fel.

A kezdeményezés Észak-Amerikából indult Teddy Bear Toss néven. Először a kanadai Kitchenerben borították be a jégpályát játékmackókkal még a nyolcvanas évek derekán, hogy a karácsony közeledtével így kedveskedjenek a gyerekeknek. A kezdeményezés később egész Kanadában és az Egyesült Államokban is elterjedt, és ma már szinte az összes ifjúsági, és sok alsóbb szintű ligában is repülnek a mackók. Egy-egy nagyobb közönséggel rendelkező csapatnál akár 10-15 ezer plüssállat is összegyűlik. A rekordot jelenleg a Calgary Hitmen szurkolói tartják, akik 2007. december 2-án 26.919 darab plüssjátékkal fedték be a jeget.

Magyarországon az első sikeres akció február 15-én volt, amikor a Miskolci Jegesmedvék szurkolói az NZ Stars elleni bajnoki meccsükön több mint tizenkét zsák plüssjátékot dobáltak a jégre. A sikeren felbuzdulva más sportágak is megpróbálkoztak a kezdeményezéssel. Kivétel nélkül sikerrel, és pozitív visszajelzésekkel.

Forrás: www.gyorietokc.hu

 

 

 
2010.02.24. 22:15
 
 


 
LEGFRISSEBB KÉPEK
Vereséggel kezdtek a vásárhelyi lányok


Győzött az utolsó zászlóshajó


Könny, virágok, HNKC-győzelem


 
TÁMOGATÓINK
 
KERESÉS
 
Főszerkesztő: Lőkös Zsolt, Design és üzemeltetés: Belovai Árpád
A szervert biztosítja és teljeskörű webhosting szolgáltatást nyújt a Hunnet