ASA-CONSOLIS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NKC
 
Kapaszkodni a szalmaszálba
 
Az ASA-Consolis HNKC NB I-es női kézilabdacsapata pénteken vereséget szenvedett Újvárosban, így minimálisra csökkent az esély a nyolc közé jutásra. A Fehérvár ellen szombaton az utolsó szalmaszálba kapaszkodnának.
 
A női kézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójában az ASA-Consolis HNKC kikapott Dunaújvárosban, s a 8 közé pályázó riválisok közül idegenben nyert a Veszprém és a Siófok. Utóbbi bravúrral Fehérváron.

– El vagyok keseredve, nem elég a fiaskónk, még az eredmények is rosszul alakultak – mondta Dankó Ervin, a Vásárhely vezetőedzője. – Újvárosban végig küzdöttünk, nem érdemeltünk vereséget, de ezen már hiába sopánkodunk. Reálisan nézve, minimális esélyt látok a 8 közé jutásra, de mindent megpróbálunk, hogy sikerüljön. Csak magunkra, a ránk váró feladatokra szabad figyelnünk.

A csapatkapitány, Koroknai Viktória is úgy véli, csupán matematikai esély maradt a 8 közé kerülésre, amit nagyon nehéz megélni, feldolgozni. De úgy készülnek: a két hazai mérkőzést hozni kell, s majd kiderül, mire lesz elég a megszerzett 4 pont.

– Nem adjuk fel: arra koncentrálunk, hogy teljesítsük a tervet, és bejussunk a 8 közé – fogalmazott Mucsi Tamás ügyvezető –, a játékosoknak és a drukkereknek is efelé akarjuk irányítani a figyelmét. A Fehérvár és a Veszprém elleni itthoni meccseken nagy szükség lesz szurkolóink segítségére, biztatására, hogy a lányok érezzék, nincsenek egyedül. Bízom benne, sokan kilátogatnak majd, és azt láthatják, a csapat mindent megtesz a sikerért. Nem titkolom: pár játékostól jelentős formajavulást várok. Csakis így kapaszkodhatunk bele az utolsó szalmaszálba...

Lesz-e anyagi következménye, ha a gárda nem teljesíti a minimális célt, nem jut be a nyolcba? Mihucz Tibor, a klub társadalmi elnöke, a névadószponzorok, az ASA és a Consolis képviseletében elmondta: jelenleg ez a kérdés nincs napirenden, s ezzel kapcsolatos nyilatkozattal nem akarja megzavarni a felkészülést. A meccsekre kell koncentrálni.

Esélyek

Az utolsó három fordulóban a nyolc közé pályázó és még „páholyban" nem lévő klubok közül várhatóan a HNKC 4, a Veszprém 3, a Siófok 2, a Fehérvár 1, míg a Dunaújváros 0 pontot könyvelhet el. Persze szigorúan a papírforma szerint, s így a következő lehet az alapszakasz végeredménye: 6. Veszprém 20, 7. Siófok 19, 8–9. Fehérvár és HNKC 18–18, 10. Dunaújváros 17 ponttal. Egyforma pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt. Ősszel a Vásárhely 36–29-es vereséget szenvedett Fehérváron, vagyis szombaton minimum 8 góllal kellene nyernie.

Forrás: Imre Péter (delmagyar.hu)
 

 

 
2010.03.10. 22:22
 
 


 
LEGFRISSEBB KÉPEK
Vereséggel kezdtek a vásárhelyi lányok


Győzött az utolsó zászlóshajó


Könny, virágok, HNKC-győzelem


 
TÁMOGATÓINK
 
KERESÉS
 
Főszerkesztő: Lőkös Zsolt, Design és üzemeltetés: Belovai Árpád
A szervert biztosítja és teljeskörű webhosting szolgáltatást nyújt a Hunnet