A névadó szponzor ASA-Consolis nem hosszabbított szerződést a HNKC női kézilabdacsapatával. A 2010/2011-es tervezett költségvetésből még 35–40 millió forint hiányzik. A klub egyszerre küzd a létéért és az NB I-es tagság megőrzéséért.
– Drámai a helyzet! Csak romok vannak a felnőtt és az utánpótláscsapatoknál egyaránt – fogalmazott Dankó Ervin vezetőedző. – Óriási a bizonytalanság, emiatt elmennek a játékosok, már az utánpótláskorúak, a serdülők is klubot keresnek maguknak. Nehéz úgy új szponzort bevonni, hogy a város vezetése sem érzi magáénak az együttest. Így egy helyi vállalkozó, cég sem érezhet komoly késztetést, hogy segítsen, „mentőövet dobjon a fuldoklónak". Nem akarok túl pesszimista lenni, de nem látom a fényt az alagút végén.
 Dankó Ervin edző lassan egyedül marad. Fotó: Lendvai Róbert (Lendvai85.hu)
Mivel nincs pénz, a korábban kiszemelt kézilabdásokkal sem tárgyalnak. A szakember elmondta: végső esetben a megőrzött NB I-es jogot elvihetik más városba, Orosháza és Kiskunhalas jöhet szóba, lehet erre esélyes. És, ha úgy alakul, az NB I/B? – Üzenem mindenkinek: az nem realitás – közölte Dankó. – Ebben az esetben nem lesz annyi felnőtt játékosa a klubnak, amennyivel benevezhetne a bajnokságra.
– Nehezen, fájó szívvel élem meg a történteket – árulta el a 6. éve Vásárhelyen játszó Wolf Alexandra –, mert nagyon megszerettem a várost, a csapatot. Anyagi és szakmai szempontból is kritikus helyzetbe kerültünk, jómagam kiesés ellen még nem küzdöttem. Az utolsó pillanatig reménykedtem, kitartottam, végül a kialakult helyzet miatt kénytelen voltam a távozás mellett dönteni, azt még nem árulhatom el melyik együttesben folytatom pályafutásomat.
 Fotó: Lendvai Róbert (Lendvai85.hu)
csapat még kieshet. Nézzük, miként történhet ez meg, egy kis NB I-es matek: pénteken vereség otthon a Halastól, majd a Veszprém vendégeként, míg a csipkevárosiak az utolsó körben tutira verik a Hunniát. Ekkor mindkét gárda 9–9 ponttal zárja a rájátszást, de a jobb egymás elleni eredmény (1, illetve 3 pont) Éles József lányai mellett dönt, és a 10. helyen végezve bennmaradnak az elitben. Míg a HNKC nem.
Eddig csak távozók
A komplett kezdő távozik az ASA-Consolis HNKC-tól. Nézzük: Alena Abramovics (FTC) – Tamás Krisztina (?), Sopronyi Anett (Debrecen), Kudor Kitti (Békéscsaba), Fülöp Andrea (?), Wolf Alexandra (?), Koroknai Viktória (?). A kérdőjeleseknél még nem tudható, melyik klubban folytatják, de az biztos, hogy eligazolnak. Távozik még a felnőtt keretből Zsuzsa Vivien (valószínűleg Orosháza), míg marad(na) Antal Jenifer, Busi Vivien, Draxler Orsolya, Gaál Adrienn, Héjjas Tímea, Polics Tímea, Varga Dóra, akárcsak az edző, Dankó Ervin. Király Annamáriáról nincs információnk.
Forrás: Imre Péter (delmagyar.hu) |