NB I., Arany Ászok rájátszás, 9-12. helyért, 5. forduló. Hódmezővásárhely, Balogh Imsi Sportközpont, 420 néző. Vezette: B. Pech, Vágvölgyi.
ASA-Consolis Hódmezővásárhelyi NKC SE: ABRAMOVICS – Tamás 4, WOLF 9 (6), Kudor 3, Gaál 2, Fülöp 1, KOROKNAI 11. Csere: Márton (kapus), SOPRONYI 7, Antal, Héjjas 1, Varga. Edző: Dankó Ervin.
Kiskunhalas NKSE-Bravotel: Guiu – Kokas, Budečević 3, Csendes 2 (1), Tamás 1, Glušica 4, Szarka 4. Csere: Pethő (kapus), Szűcs 2, Domokos 1, Virág, Vikor, Kárpáti, Gerstmár 2 (1). Edző: Éles József.
Kiállítások: 8, ill. 12 perc. Hétméteresek: 8/6, ill. 5/2.

A csapat 38–19-re kiütötte a Kiskunhalast. De ez a péntek elsősorban nem erről az egyetlen, bár kétségtelenül nagyon fontos összecsapásról szólt. A kezdés előtti bemutatást a közönség állva tapsolta végig – búcsúzott a kedvencektől, azoktól a játékosoktól, akik a pénztelenség miatt már biztos eligazolnak, de hosszú éveken át sok-sok örömöt szereztek. Majd az 1999/2000-es korosztály képviselői egy szál rózsával kedveskedtek a felnőttkeret minden tagjának. A lelátón többen már ekkor keresgélték zsebkendőjüket a zsebükben, valószínűleg érezték, még szükség lesz rá.

Az utolsó hazai meccs – mondta a hangosan beszélő. És nem tette hozzá, hogy a 2009/2010-es bajnokságban. Nem véletlenül. Az együttes gálázott, Koroknai, Wolf és Sopronyi fantasztikus gólokat lőtt, Abramovics remekül védett, Kudor forintos labdákkal tömte társait, a fiatal kapus, Márton debütált az élvonalban. Ennyit azért említsünk meg a mérkőzésről, hisz' lehet, valóban az utolsó otthoni volt.
A lefújás után közös fotók készültek a szurkolókkal, aláírások kerültek mezre, pólóra, és előkerültek a zsebkendők. Mosolyogva, sírva búcsúztunk. Talán nem a csapattól és a sportágtól. Igaz, csak reménykedhetünk: azt a meccset, amelyet a klub az életéért vív, még nem fújták le.

Dankó Ervin: – Amit megtehettünk, azt megtettük, bent tartottuk a csapatot az NB I-ben. Gondolkodjon el mindenki, hogy akar-e folytatást Hódmezővásárhelyen!
Éles József: – Az utolsó két mérkőzéssel egész féléves munkánkat lenulláztuk.
Forrás: Imre Péter (delmagyar.hu) Fotó: Lőkös Zsolt (hnkc.eu) |