ASA-CONSOLIS HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI NKC
 
Nem tisztult a kép Vásárhelyen
 
Továbbra is komoly veszély fenyegeti a hódmezővásárhelyi kézilabda létét, a Dankó Ervin vezetőedző által kezdeményezett, az egyesület megmentését megcélzó törekvések egyelőre nem hozták meg az áttörést.
 
Mint arról beszámoltunk, a bajnokság 10. helyén végzett Hódmezővásárhely főszponzora a jövő évben már nem támogatja az együttest, így a jövő évi élvonalbeli induláshoz 25-30 millió forintot kell előteremtenie a klubnak. A reménytelennek látszó helyzetben Dankó Ervin, a csapat trénere vette kézbe az ügyet, és kedden egy találkozót kezdeményezett olyan vállalkozások, cégek képviselőivel, akik megmenthetik a jobb sorsra érdemes HNKC-t.

- A megbeszélésre sor került, de a megállapodásunk értelmében bővebben nem nyilatkozhatok ez ügyben - válaszolta érdeklődésünkre Dankó Ervin. - A helyzetünk nem túlságosan biztató, de a következő hetekben újabb egyeztetésekre kerülhet sor. Az önkormányzati finanszírozást illetően nem történt, és a jövőben sem várható előrelépés, a klub talpon maradása a magánszférától függ. Ami biztos: a HNKC mindenképpen nevez a jövő évi NB I-es bajnokságba.

Forrás: Kézi.hu
 

 

 
2010.05.27. 12:22
 
 


 
LEGFRISSEBB KÉPEK
Vereséggel kezdtek a vásárhelyi lányok


Győzött az utolsó zászlóshajó


Könny, virágok, HNKC-győzelem


 
TÁMOGATÓINK
 
KERESÉS
 
Főszerkesztő: Lőkös Zsolt, Design és üzemeltetés: Belovai Árpád
A szervert biztosítja és teljeskörű webhosting szolgáltatást nyújt a Hunnet