Vége. Visszavonhatatlanul. Az ASA-Consolis HNKC még „papíron" sem indul a 2010/2011-es bajnokságban. Legutóbb arról számoltunk be, hogy a szövetség által elkészített sorsolásban még a Vásárhely szerepel, viszont a nevezése hiányos volt. Katona Sándor, a Magyar Kézilabda-szövetség versenybizottságának elnöke akkor elmondta: egy APEH-igazolás és egy 35 millió forintos licencgarancia hiányzik, amit július 15-éig nyújthat be, pótolhat a HNKC. Ha ez nem történik meg, elveszítik az indulási jogot, és a szándéknyilatkozatok alapján a Szekszárd csatlakozhat az élvonalbeli mezőnyhöz – fűzte még hozzá a szakember. Így történt.
 Eltűnt a kézilabda térképéről a HNKC.
Mucsi Tamás, a HNKC ügyvezetője közölte: – Nem küldtük el az APEH-igazolást, és a biztos anyagi hátteret garantáló 35 millió forintos licencgaranciát igazoló papírt sem. Megtehettük volna – elárulhatom: az adóhatóságnak nem tartozunk –, de nem láttuk értelmét, mert a működésre nincs pénze az egyesületnek. Viszont az is csak a Magyar Kézilabda-szövetségben fordulhat elő, ahogy a Szekszárd megkapta az indulási jogot, pedig már mi is egyeztettünk a Tolna megyeiekkel az átruházásról. Hangsúlyozom, nem eladásról beszélek. Hiszen a jogot az elért 10. helyezéssel, a bennmaradással megtartottuk – közölte a sportvezető.
A HNKC nemcsak az NB I-et hagyja ki, semmilyen bajnokságban nem indul. Ezen nem csodálkozhatunk, hiszen már többször megírtuk: minden felnőtt játékos eligazolt, sőt több ifjúsági és serdülőkorú kézilabdás is. A klub kilátástalan anyagi helyzetben van, az APEH felé ugyan nincs elmaradása, információink szerint azonban a lányoknak és az edzőnek is jelentős összeggel tartozik. A sportágat a városban a jövőben az utánpótlás-neveléssel foglalkozó Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club képviseli majd.
 NB I. serdülő bronzérmesek
Szerződésbontás
Az együttes vezetőedzőjét, Dankó Ervint – a már távozott játékosokkal ellentétben – 2011-ig élő szerződés köti a HNKC-hoz, amit az ő kérésére még nem bontottak fel. Ezt lassan múlt időbe tehetjük, hiszen az NB I-es jog elvesztésével a klub napokon belül szerződést bont a szakemberrel – mondta el Mucsi Tamás.
Forrás: Imre Péter (delmagyar.hu) Fotó: Lőkös Zsolt (hnkc.eu) |